Szép dolog ez a sound. Főleg ha részeg tinédzser az ember, ami nem ciki ugye mindannyian voltunk már azok, az első követ az dobja aki maga bűntelen. Amikor az ember végigsétál az egymással 90 fokos szöget bezáró Zamárdi-i utcákon és látja ahogyan minden kertben vízszintesen heverő emberek 10%os hőfokon léteznek és barnulnak a napon, minden kertben más zene szól, a közös bennük valamiféle lanyha életérzés, más semmi. Ahogy haladok előre, egyre többen jönnek velem, s mindenkinek van egy-két jó szava. Szevasz bazdmegtől a „megy már a STEREO MC’s?!”-ig a paletta igen színes, de láthatólag a lehetsőségek, Balaton és a hűmekkorátbulizunk ma mindenkit megérint.
Egy paraszt kidobó, problémás szakmai jegybeváltó és már bent is vagyunk, minden ami odakint történt itt ezerszeresen van jelen.

Porlélegzés, harc az elétért, egymásba ütköző embertömegek, lengedező piavödrök kézben. „Vancigid?”-ek és meztelen férfi felsőtestek végtelen kavalkádja. Folyamatos vonulás a vágyott koncert, nagybuli és király hely irányába ami láthatólag mindíg pont egy színpaddal vagy sátorral van arrébb, mint ahol éppen tartózkodik a delikvens. A józanok felháborodva küzdenek sörért félholt alvajáró Heineken sátorlakókkal akik nem rejtik véka alá hogy jobban ráérnek mintha egy komp elejében Kate Winslet-eznének, a részegek pedig korrektül kiveszik részüket a pultok támasztásából.. itt ma semmi nem dőlhet össze.

Csőőőőőőő! - ordítja egy ismerősnek tűnő pofa, láthatólag hobbija a félismeretlenekkel ölelkezés, kézfogása túlságosan baráti pacsivá alakul és az ölelkezést csak egy „hátteitt” szóvirág és sréhen balranézés kombinációval tudom kimozogni. „Később iszunk” – ordítja, én közben arra gondolok mennyire jó, hogy fogalmam sincs ki ez. Színes sátrak, ipari mértékekben szeletelés, könnyed toitoi illat, még pár villogó piavödör és megérkezünk a borfaluba. Ismerősé a stand, intéződnek a fröccsök, körben válogatott emberek, a Balaton a riviéra és úgy érzem, mégsincs baj az univerzummal. Valaki izgatottan lép oda hozzám: „Ott vannak a Móniék”. Kissé másképpp fordul a fröccspohár, gerinc kihúz. „Menjünk.” Pár szó ritka italokról, elmaradt vagy lekésett koncertekről, egy csinos arc és egy kellemes kisugárzás, 10 perc elrohan.. ők enni mennek, mi koncepciótlanul de rosé fröccsspiccesen megindulunk egy koncertre. Az előadó a trainspotting zenéjéhez kontributált.. a filmet LSD hatása alatt rendezték is szerintem.. dejó itt lesz egy tüctüc ami már sokan hallottak. Tévedek, a hangulat jó, furamód összeugrálnak az emberek, mi is engedünk és az embermassza ma úgy dönt általánosságban inkább happy ugribugri lesz mint kelletlenül rángatózó.. nos, az egyik sem ismeretlen a számára. Szerzünk cigit buta pirosruhás lányoktól, akik fontosságuk teljes tudatában emelik le a kis dobozt, pittyentik az oldalát és oktatnak arról hogyan kell kártyát leolvasóhoz profin tólni. Kapok 3-4 smst, mindegyik a Sound 2011-es hivatalos sms-e: „MERRE?”. Kettőt ignorálok, egynek megírom hogy „Úton” bár fogalmam sincs az merre van, a kijelentés végülis megállja a helyét, a negyediknek pedig megírom: „T-mobil”, remélve nem illuminált még annyira hogy azt hidje, a szolgáltatójának nevére emlékeztetem.
Borfalu megint. Fröccsök megint. Pármai sonkás, vaslapon sült rukkolás finom izé megint. Egy ismerős „Hello” valahonnan 6 óra irányából.. és jöhet a sound valódi értéke. Egy kis Balatonpart, általunk nemlétezőnek nyílvánított álszerelmes egymásratalálások zaja, egy-két „bocs, hogy rádléptem”. Az idő lelassul, a kényelem emelkedik, a „MERRE?!” sms-ek csak jönnek, az érzés a megszokott. Jó itt a parton, „régen nem beszéltünk.”

„Kicsit kellemetlen helyzetbe hoztál, vártunk” – mondja egy kedves hang, és érzem a különbséget a között az idő sebessége közt amikor várakozik az ember és a között amikor a parton minden mindegy. Kicsit rosszul érzem magam, de hát ez itt a sound, végülis az időnek itt nincs értelme, súlya, foganatja. Néha jelzi mit hagytál ki, vagy hogy illene lassan menni, de ezen túl nem létezik. „Móni tovább ment”. Van ez így, gondolom, az embereknél, főleg a normálisaknak van egy ilyen tulajdonsága, bár kicsit zavar, hogy nem párosítottam még élményeket a megjelenéshez amely megmozgatott.
Te mit csinálsz? - kérdezi egy kéretlenül bemutatott emberszabású, lányszerű, s miközben a lehetséges válaszok végtelen tengerében kapálózók, nem tudom nem észrevenni, hogy valami passzív agresszió süt a testtartásából. „Erőből nyomja”, gondolom magamban és igazából saját szórakoztatásomra válaszolom:

-Az internetnek dolgozom. – a szavak simák, a jelmezem jó.
-Micsoda? – Kérdi kissé zavartan.
-Biztos hallottál már rólunk, elég nagyok vagyunk. – Egy korty fröccs elrejti a mosolyom.
-Hogy lehet nekik dolgozni? – Hátralépése elárulja, hogy bár lehülyézne, jobban fél a attól, hogy mégis van ilyen, mint amennyi tartást rakott belé az úr.
-Email, facebook, weboldalak.. ezek nem maguktól vannak. – Vetem oda fontosságom teljes tudatában.
-Jó lehet.. – mondja ő, zavartan, cigit keresve túl nagy táskájában. – és jó?

Ahogy elsétálok arra gondolok, alighanem pályát tévesztettem. Mennyire jó lenne az internetnek dolgozni és mindenki életét keseríteni a digitális szennyel, fesztiválokon pedig sztároltatni magam, hiszen nincs annál látványosabb mint amikor valami olyannak dolgozol, aminek nem nagyon lehet.

Kicsit teleportálunk még, kicsit ütköznek még a kimitgondolt-ok, és a roppant konkrét vélemények arról melyik sátorban a legtutibb a buli, ki kicsodát hol látott.. kinek éppen ki van „MERRE?”, és miért nincsenek használható koncertek idén, miért kell ez a lézengő szeletelés. Hol elkapjuk a ritmust és minden jó, hol azon gondolkodom, mi a frászt keresek én itt. Megállunk egy WC-nél. A sorban mellettem csupa diplomás kültelki, egyben azonban borzasztóan egyezünk: pisilni kell. A lábak szintjén nincs borítás a lakókocsi formájú konténerben amely a WC-ket tartalmazza, figyeljük hát a cipőket, hol szabadul fel egy könnyítő kabin. Egyszercsak az egyikből két converse talppal előre bukkan ki az ajtó alatt. A helyi local hero hygiene manager unott képpel nyitja az ajtót egy huszassal kívülről, arcán torz arckifejezés jelzi hogy neki is lehet még újat mutatni, majd elkezdi a körbefelmosó rutint, amíg az önkéntelen fesztivállakó lassan kimászik a konténerből – livin la vida loca, Ricky módra.
Még pár jelentéktelen bájcsevej, egy hotdognak látszó tárgy az arcba és nini, már megint a finlandia által fémjelzésre édemesnek talált tákolmányban élvezzük az estét.
- 3 perced van odamenni, vagy én megyek oda és abban nem lesz köszönet. – csattannak a szavak a tudatom szélén – a Móniék azok!
- Légy a vendégem, Doma – hadják el a szavak ajkaim, miközben magam is meglepődve tapasztalom hogy ma semmi ihlet nem lakik idebenn.
Doma akcióban, Laci akcióban, hömpölyög a tömeg, egy lány beszél hozzám aki állítólag 10 éven át a szomszédom volt, csattannak a „MERRE?” smsek, zörög a zsebem, küzdök az ásványvizes üveggel amely fogalmam sincs melyik planétáról csapódott ide, de kettőnk közül nyílvánvaló, hogy csak egy maradhat.
- Mónira sem lesz már gondod – Doma szavai szürreálisak és váratlanok, arcán bárgyú mosoly mely mutatja fogalma sincs jót vagy rosszat csinált – Jobb lett volna ha te mész.

Mire kihámozom belőle mi történt igazából, egy pillanatig látom még Móni sziluettjét suhanni a kerítésen túl, és arra gondolok: fura ez a sound, mégiscsak. Próbálom összerakni mivan, vagy mi volt, mi értelme az egész estének, merre menjek tovább, és igazából arra jutok, jobb lenne nekem most már pihenni, mint érezni vélni a sound életérzést. Kicsit előveszem Domát, mit ártja magát bele bármibe, kicsit nem érdekel hisz egy fesztiválon szinte minden mindegy, kicsit gondolkodom vajon mit gondolhat Móni, és kicsit zavar az egész, hisz mégiscsak ismerős ismerőse, és hazudnék ha azt mondanám nem volt kellemes látni a diVino stand előtt pár órája. Kicsit meglep hogy ez foglalkoztat, hisz jóformán fogalmam sincs mi történik és általában nem gondolok túl sokat efféle szituációkba feleslegesen. Öregszem? Talán. Mindenesetre sajnálom, hogy így jött ki. Pár efféle bakitól eltekintve, örülök hogy kitettem magam a soundnak - megint sok élménnyel lettem megkérdőjelezhető értékben gazdagabb. A parton a napágyban még kicsit laptopozgatok és azthiszem itt az ideje, hogy eltegyem magam holnapra.